Hatékony megoldások a cukorbetegség miatt kialakult fekély ellen
A cukorbetegség egyik gyakori és súlyos szövődménye a lábszárfekély, ami igen sok problémát okoz az érintetteknek, ráadásul a betegség okozta állapotok miatt, a végtag amputációjának egyik vezető oka. Az állapot minden esetben orvosi segítséget igényel, ugyanis megfelelő terápia nélkül könnyen súlyosbodhat a probléma. A témáról a Cukorbetegközpont munkatársát kérdeztük.
Mi az a diabéteszes fekély?
A diabéteszes fekély a cukorháztartás zavara miatt kialakult állapot, és közel minden 8. cukorbeteget érint. Hátterében a diabéteszes láb, neuropátia, a bőr károsodott keringése áll, így a szövetek nem jutnak elegendő mennyiségű oxigénhez, a bőr hajszálereinek szintjén kialakult keringési zavar miatt. A felhalmozódott anyagcseretermékek pangása következtében pedig a bőr szövete károsodik. A diabétesz egyik gyakori szövődménye, a neuropátia okozta érzéskiesés miatt a páciens nem mindig veszi észre az esetleges sérüléseket, ami könnyen elfertőződhet.
Fekélyes sebek leggyakrabban a talp elülső részén alakulnak ki, de a boka környékén és a lábujjak alatt is megjelenhetnek. Eleinte csupán apró foltok, sebek alakulnak ki, melyek nem mutatnak gyógyulási hajlandóságot, a hagyományos kezelésekre nem reagálnak. Veszélye, hogy különböző kórokozók telepedhetnek meg benne, ami a seb súlyosbodását vonja maga után. A fekélyben szenvedők életminősége nagyban romlik és súlyos esetben tartós mozgásképtelenséghez, lábamputációhoz is vezethet a probléma, ezért a mielőbbi terápiára van szükség- mondja Dr. Medgyesy Gábor sebész, a Cukorbetegközpont munkatársa.
Kezelhető-e a diabéteszes lábszárfekély?
Amennyiben a cukorbetegség talaján már kialakult a lábszárfekély, annak kezdeti fázisában sokan csak legyintenek rá, hogy majd elmúlik. Pedig megfelelő kezelés nélkül gyors és látványos állapotromlás következik be, és minél súlyosabb a probléma kezelése annál nehezebb. Jó hír viszont, hogy ma már léteznek olyan eljárások, melyek bizonyítottan orvosolni tudják a már kialakult fekélyt is. Legfontosabb lépés a vércukorszint beállítása, amelyhez diabetológus szakorvosra van szükség, ugyanakkor magának a fekélynek a manuális terápiájában a sebész szakorvosnak van nagy szerepe, aki lökéshullám terápiával, mézes sebkezeléssel, valamint intelligens kötszerek alkalmazásával járul hozzá a mielőbbi sebgyógyuláshoz és a fertőzés megakadályozásához.
A fekélyek kezelésében az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre:
- lökéshullám terápia
- intelligens kötszerek alkalmazása.
- mézes sebkezelés
Lökéshullám terápia
A kezelés során a nagy erejű hanghullámok vérbőséget hoznak létre az érintett területen, melynek következtében felgyorsulnak a gyógyulási folyamatok, ráadásul úgy, hogy a környező szövetekben nem idéz elő károsodást. Hatására javul az anyagcsere, a vérellátás, fokozódik az izomtónus, valamint beindulnak az öngyógyító folyamatok. Természetesen javulás csakis kúraszerű terápiával érhető el, személyre szabott (a betegség súlyosságától függően) kinek hány alkalomra van szüksége, de általánosságban elmondható, hogy 2-3 kezelés után már látványos javulás figyelhető meg. A lökéshullám terápia első lépése a megfelelő sebtisztítás, majd a sebre és annak környezete fölé fedőkötszert helyez a szakember. Erre steril kontakt gél kerül, és megkezdődik maga a kezelés.
Intelligens kötszerek
Az intelligens kötszerek, alginátok (sebsarjadzást elősegítő anyagokkal átitatott, tengeri algából előállított nagy nedvszívó képességű kötszerek), Ag ion tartalmú habkötszerek, a fekélyes szövetközeg fertőtlenítésével, szárításával és sarjadzásával segítik elő a fekélyek gyógyulását. A hagyományos kötszerekkel szemben nagy előnyük, hogy nagy nedvszívó képességüknél fogva a sebkezelést elegendő kétnaponta elvégezni, növelve ezzel is a beteg komfortérzetét. Vízhatlan és öntapadó kivitelezésű kötszerek is léteznek, megkönnyítve a mosakodást és lehetőséget biztosítva a betegnek, hogy a sebét magának kezelje.
Mézes sebkezelés
A lábszárfekély sikeres terápiájában nagy szerepe van a mézes kötszer alkalmazásának. Az orvosi méz jótékony hatását már a Wisconsin-Madison Egyetem kutatói is elismerték, akik szerint a méz igen hatékonyan veszi fel a harcot kórokozókkal szemben. Emellett segíti a sebgyógyulást, flavonoid tartalmánál fogva gyulladáscsökkentő hatással bír és a vízelvonó tulajdonsága miatt mindezek mellett hozzájárul az elhalt szövetek leválásához is. Ehhez azonban nem a boltok polcain található hagyományos méz használandó, hiszen a gyógyászatban alkalmazott orvosi méz különleges tisztaságú, speciális sterilizálási folyamatokon esik keresztül. Széleskörű vizsgálatok szerint az Új-Zélandról származó Leptospermum (manuka) méz a legalkalmasabb a diabéteszes fekély kezelésében.
Fontos! A diabéteszes lábszárfekély terápiája valójában egy csapatmunka, melynek során a diabetológuson, sebészen, gyógytornászon és sebkezelő nővéren kívül bőrgyógyászra, dietetikusra és ortopéd szakorvosra is szükség lehet.
Bejelentkezés sebkezelésre
Téma szakértője
-
Dr. Medgyesy Gábor
-
Szakterületek:
- sebész
-
Specialitások:
- lábszárfekély
- nehezen gyógyuló seb ápolása
- mézes sebkezelés alkalmazása
- személyre szabott sebkezelési technikák
Véleményeket a doktor úrról itt olvashat >>
Rendelés típusa:
- személyes, rendelői vizit
- kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)
Orvos válaszol
71 éves vagyok, ll.típusú cukorbetegségem van.
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy a bal lábszáramon egy tenyérnyi nagyságú piros (folt) seb van. Soha nem volt még a mostanihoz hasonló sebem, ami kb. 1 évvel ezelőtt pici pirosas foltból nőtt ekkorára. A seb enyhén viszket, felszíne száraz, érdes, kicsit pikkelyszerű és központi része lilás elszineződésű. Lábszáramban ritkán égő érzés van. A problémámmal már fordultam bőrgyógyászokhoz, de az általuk javasolt kenőcsök nem használtak. Érsebésznél is jártam, ő a kenőcsök elhagyását tanácsolta. Doppler vizsgálatot végzett, melynek eredménye megfelelő. Kompressziós harisnya viselését javasolta, amit használok is. Viszont a problémám továbbra is fennáll.
Köszönettel várom Doktor Úr szíves válaszát.
Tisztelettel
Udvari Miklósné
A sebét szükséges megvizsgáltatni. Szakszerű korrekt választ konzultáció keretében tudunk csak Önnek mondani, ha látjuk a seb állapotát , méretét, kinézetét.
Várjuk viziten !
Üdvözlettel:
Dr. Medgyesy Gábor
Kapcsolódó oldalak
Páciensek mondták
Körültekintő
További véleményekA Doktor Úr nagyon kedves volt és igen óvatosan. Semmit nem éreztem a lábamon található seb kezelése alatt.